Szervezetünk 1989-óta létezik. Az alapötlet, a kortársoktatás Amerikából származik. Az AIDS járvány kezdetén, mikor már látszott, hogy a helyzet elég súlyos, de a gyógyszer megjelenésére még legjobb esetben is éveket kell várni a hangsúly a prevencióra helyeződött. Mivel a szexualitással kapcsolatban nehéz nyíltan beszélni, és az emberek nem is hallgatnak akárkire, találni kellet valami igazán jó és hatékony megoldást. Egyértelműnek tűnt, hogy mivel a betegség a szexuálisan legaktívabb korosztályban, a fiatalok között terjed a legjobban, a megelőző programoknak őket kell megcélozniuk. És a leghatékonyabb akkor lesz, ha maguk az előadók is fiatalok. Kiképeztek tehát lelkes fiatalokat a betegségről, és ők tartottak előadásokat országszerte. Megszületett a kortársoktatás. Magyarországra 1988-ban jutott el, Wendy Arnold révén, aki több előadást is tartott nálunk, elhintve ezzel a kortársoktatás magvait. A program Magyarországon nagyon népszerű lett. Felkarolta a Semmelweis Egyetem Közegészségügyi tanszékén Prof. Dr. Simon Tamás és az ÁNTSZ megyei intézeteivel karöltve az országban számos előadást szerveztek.
1991-ben a elkezdődtek a dohányzás, 1995-ben a drog prevenciós programok. 1998-ban az alkoholizmus megelőző programmal bővült a repertoár.
2000-ben szervezetünk alapítvánnyá alakult, mely a Budapesti Orvostanhallgató Kortársoktatók Alapítványa nevet kapja.
2001-ben megjelenik újságunk a KOOL első száma.

Az alapítvány által szervezett oktatás típusai:

Megszállás:

Egy adott iskola, minden osztályában 1,5 órás előadás keretében beszélgetünk a diákokkal, miközben egy tapasztalt oktató a tanároknak tart előadást. A téma legtöbbször AIDS, de lehet drog, dohányzás, alkohol is.

Kortársoktató képzés:
3 ill. 2 napos (alkohol, dohányzás) tréning keretében 20-30, különböző iskolákból érkezett diákot felkészítünk arra, hogy az adott témából társainak előadásokat tudjon tartani. A tréning célja, hogy a diákoknak a témába meglévő ismereteit gazdagítsa, lehetőséget adjon a véleményük kifejtésére, koordinált viták keretében. Megismertetjük őket az adott téma különböző nézőpontjaival, és nem utolsó sorban célunk, hogy a jó hangulatban telt három nap alatt megismerje és megszeresse a kortársoktatást.

Mindezek mellet részt veszünk számos iskola GyISM által támogatott drog prevenciós programjában, fesztiválokon, egészségnapokon, és már többször is jelen voltunk a Sziget fesztivál civil falujában.